40 évesen eldöntöttem, hogy lefogyok! Voltam sovány. Voltam friss és fitt állapotban és volt olyan szakasza is az életemnek, amikor a mérleg, nem egy fétis tárgy volt. Hat éve sajnos, nem élhettem át ezt a pillanatot. Az egész akkor kezdődött, amikor megszülettem. Rossz genetika, kevés mozgás, sok édesség és egészségtelen ételek. Erre rátett egy lapáttal, hogy birkózni kezdtem. Hetente 8 és 10 kilogramm között kellett megszabadulnom a súlyomból, mert a következő versenyen már ebben a súlycsoportban kellett birkóznom. Aztán 10 év professzionális sportolás után, mint minden rendes ember dolgozni kezdtem. A súlyom, pedig gyarapodott. Jártam edzőterembe nem is keveset, amellyel valamelyest sikerült kordában tartanom a súlyom, aztán megszülettek a gyerekek és nem a feleségem hízott, hanem én. Hat év telt el, amikor egy barátom arra hívta föl a figyelmem, hogy talán a fogyásom kulcsa az inzulin rezisztencia lehet. Bevallom, életemben nem hallottam még róla. Az elmúlt időszakban annyit szenvedtem, hogy úgy döntöttem, nekidurálom magam. Jött a háromszúrásos vérvétel és a Homa Indexem megmutatta, hogy, bár nem vagyok cukorbeteg, de az inzulin a ludas mindenért! A gyógyszeres kúrát megkezdtem és napról-napra szeretnék beszámolni arról, hogy milyen az új életem! Azért már most élvezem:-)
